Barion Pixel

A magyar könyv is magyar termék

Új mozgalom a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerűsítésére.

Segítsd a törekvéseinket
Borító szavazás

Horváth M. Ágnes - blogger

Horváth M. Ágnes

Horváth M. Ágnes névvel szerepelek íróként, bloggerként, de valójában a becsületes nevem Horváth Lászlóné Ági. 
Már gyerekkoromban nagy szerepet játszottak a könyvek, hiszen én még fekete-fehér tv-n és hétfői adásszüneteken nőttem fel. Egész tini koromig látogattam a könyvtárakat, olvastam pár remek művet. 
Rögtön a húszas éveim legelején jött a családalapítás és a gyerekek, így a kötelező olvasmányokon kívül másra nem volt időm. Két éve mindkét gyermekem kirepült a fészekből, így már tudtam koncentrálni az olvasásra - és az írásra is. 
Írókör, írókurzus, önfejlesztő feladatok, szórakoztató irodalmi könyvek és szakkönyvek olvasása , novellapályázatokra való jelentkezés töltötte ki minden szabad percemet. 2024 év elején sikerült is nyomtatásban debütálnom rögtön két antológiában: Mágikus szerelem ( Karma, Óriáskerék - romantikus), és Triangulum ( Nimfa - fantasy)
Elindítottam két blogomat is, az egyik az írói-olvasói szösszeneteimről szólnak ( itt olvashatjátok a MKMT mozgalom jóvoltából írt könyvajánlóimat), a másik pedig az egyik nagy szerelemről szól: egy horvát szigetről és az ott átélt élményekről. 
Szinte minden zsánerben olvasok a szórakoztató irodalom palettáján, így elég sokféle könyvajánlót és kritikát olvashattok majd tőlem. 
Azért csatlakoztam a mozgalomhoz, mert magyar kezdő íróként kötelességemnek érzem, hogy kortársaimat támogassam, megismertessem őket az olvasókkal.

Facebook: 

https://www.facebook.com/agi.horvathnemakrai

Instagram:

https://www.instagram.com/agnes.h.m?igsh=aXhsMG1kcGx1N2w3

Blog:

https://agnesirasai.blog.hu/

 

 

Írásai

Sky S.T.: Vigyázat! Nyaralok! - Facebook

Ditte azt írónő élete tovább folytatódik Sky szokásos humorával fűszerezve. Adam meghívja Dittét nyaralni a lengyel családjához, akik nem kis meglepetéseket tartogatnak neki.
Elolvasom

Sky S.T.: Vigyázat! Nyaralok! - Instagram

Vajon Samuel miért a piros gumicukrokat szereti? Melissa csak a lambadára tudja rázni a popóját?
Elolvasom

Sky S.T.: Vigyázat! Nyaralok! - Blog

Mindenre legjobban Jagoda nagyi tudja a választ, de néha rébuszokban beszél. Samantha és Jesse vajon mit szól ehhez az egészhez?
Elolvasom

Sky S.T.: Vigyázat! Jövök! - Facebook

A Vigyázat! Jövök! cím nem is foghatná meg jobban a lényeget! Ditte mint egy forgószél, úgy robban be mindenkinek az életébe, amire barátnője Jesse csak úgy szokott reagálni: " Kórház, vagy rendőrség? "
Elolvasom

Sky S.T.: Vigyázat! Jövök! - Instagram

Vicces, humorral fűszerezett történet Dittéről, az írónőről szól, hogyan ismerkedett meg Adammel, és akivel mindig történik valami, sokszor Sátán a macska jóvoltából. Szerencsére két jóbarátja Samantha és Jesse, ismerve barátnőjük habitusát, mindig készen állnak a megmentésére.
Elolvasom

Sky S.T.: Vigyázat! Jövök! - Blog

Garantált kikapcsolódás felnőtteknek.
Elolvasom

Poór Edit: Sorskötelék - Facebook

Keresztény szellemiségben íródott romantikus novellák gyűjteménye ez a kötet. Az írónő különböző országokon keresztülkalauzol el minket a romantika világába, ahol szerelmi vagy baráti kötelékek alakulnak ki.
Elolvasom

Poór Edit: Sorskötelék - Instagram

Gyakori téma az újrakezdés, vagy akár az elmúlás elfogadásának ténye. Nosztalgikus hangulatútörténeteiben mára már talán elfeledett elemek jelennek meg, mint például a tekercses fényképezőgép, vagy a tábortűz gitárzenével.
Elolvasom

Poór Edit: Sorskötelék - Blog

Gyakori téma az újrakezdés, vagy akár az elmúlás elfogadásának ténye. Nosztalgikus hangulatú történeteiben mára már talán elfeledett elemek jelennek meg, mint például a tekercses fényképezőgép, vagy a tábortűz gitárzenével.
Elolvasom

Sky S.T.: Most főzünk vagy dumálunk? - Facebook

Receptkönyv, vagy dumakönyv? Minden egyben.
Elolvasom

Sky S.T.: Most főzünk vagy dumálunk? - Instagram

A sorokat olvasva belecsöppenünk tíz ember sztorizgatásaiba. Mintha egy borozgatós baráti társaságban lennénk, akik a konyhaasztal mellett kötetlenül beszélgetnek, és mi szerves része lennénk az egésznek.
Elolvasom

Sky S.T.: Most főzünk vagy dumálunk? - Blog

Sokszor azon kaptam magam, hogy nyúlnék a billentyűzethez, és én is mesélnék valami frappánsat, vagy csak küldenék egy nagyon nevetős smileyt. Milyen recepteket találunk benne?
Elolvasom

Sky S.T.: Milyen mély a mélyirodalom? - Blog

Versek mindenkinek. Elmerülhetünk a lábatlanok, vagy a több lábbal rendelkezőek világában, szerelmi háromszögben, vagy akár Bosszaboszi érdekes történetében.
Elolvasom

Sky S.T.: Milyen mély a mélyirodalom? - Facebook

Ha szórakozni akarsz állatságokon és sületlenségeken, elfajzott Valentin-napon, akkor itt a helyed. Vicces, rímes, szemtelenül szókimondó, de azért akad pár vers a gyerekeknek is.
Elolvasom

Sky S.T.: Milyen mély a mélyirodalom? - Instagram

Ha akarod az eredeti mondókákból, vagy ha inkább haladó szellemiségű vagy, akkor a kicsit átköltöttekből válogathatsz kedvedre. Néhol gyermeki, néhol szexi.
Elolvasom

Ugrás az összes bloggerhez