Barion Pixel

A magyar könyv is magyar termék

Új mozgalom a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerűsítésére.

Segítsd a törekvéseinket
Csatlakozz!

Pete Viktória - blogger

Pete Viktória

Extrém introvertált emberként az egyik dolog, amit nagyon nem
szeretek, az a bemutatkozás, mert hát mi érdekeset is mondhatnék
magamról? De jó, legyen: Pete Viktóriának hívnak, eredetileg
jogászként dolgoztam, jelenleg amolyan szellemi
szabadfoglalkozásúnak mondanám magam. Nemrég kezdtem egy irodalmi
szerkesztéssel és coachinggal foglalkozó vállalkozást (én szeretem
erre az írástámogató coaching kifejezést használni), miután az
elmúlt két évben nagyon aktívan készültem erre számos képzés
elvégzésével és gyakorlat szerzésével. Ezen kívül tanítok
néhány helyen és végzek még némi jogi munkát is.

Völgyi Viktória néven regényeket írok, eddig kettő jelent meg. A
weboldalam, Facebook oldalam és minden egyéb is ezen a néven üzemel.
Ez nem igazán álnév, hanem édesanyám leánykori neve és azért ezt
vettem fel íróként, mert a családom ezen ágától kaptam az
olvasás szeretetét. A blogbejegyzéseimet is ezen a néven
olvashatjátok majd.

Azóta olvasok, hogy megtanultam és nagyjából mindenevő vagyok, de
leginkább a spekulatív fikciót szeretem, én is ilyen könyveket
írok. A weboldalamon sokféle témáról írok, többek között
könyvekről is. Magyar íróként és most már szerkesztőként nagyon
szerettem volna részt vállalni valahogy magyar szerzők
népszerűsítésében, így találtam ide.
 

Facebook: 

https://www.facebook.com/profile.php?id=100063305135367

Instagram: 

https://www.instagram.com/volgyi_viki?igsh=bnUwbWpoeDhiNXY1

Blog:

https://volgyiviki.com/

 

Írásai

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - A bitroló fivér - Moly

Rövidesen kiderül, hogy sokkal több van a háttérben, mint egyszerű bűncselekmény. Felbukkan egy titokban tartott trónörökös, aki a reformokat megvalósító Robert királyt le akarja taszítani a trónról.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - A bitroló fivér - Instagram

Visszatérnek a szereplők közül Leon Bringe és Andrew Grand (aki már az első kötet óta főszereplő). Ebben a részben úgy tűnik beállt a béke, főhőseink családot alapítottak, de a nyugalmat gyorsan megzavarja a hír, hogy Leon öccsét elrabolták és váltságdíjat követelnek érte.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - A bitorló fivér - Facebook

Már a múlthéten beharangoztam, hogy hozom a harmadik részt is ebből a sorozatból, és már itt is van! A bitorló fivér tizenkét évvel a második kötet történései után veszi fel a fonalat.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az árnylovasok - Facebook

A második rész Az árnylovasok címet viseli és több, mint két évtizeddel az első kötet történései után játszódik. A külső veszély, amire az első könyv főhőseit figyelmeztették a barbárok, nem következett be, vagy legalábbis nem akként, ahogy arra számítottak.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az árnylovasok - Instagram

A veszély a birodalmon belülről érkezett, egy feltörekvő vallási vezető személyében, akit több ezer katona szolgál és aki trónbitorlóként uralkodik a birodalom felett. Az új király hajtóvadászatot folytat a trianniták ellen és sanyargatja a népet.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az árnylovasok - Blog

A kevés megmaradt lovag és szerzetes, valamint az első kötet főhősének fia Leon Bringe, aki a birodalomtól távol nevelkedett, merész tervet sző az ország felszabadítására. Már az első résznek is a próza volt a fő erőssége és ez még tovább fejlődött a második kötetre, amit nyugodtan nevezhetünk szépirodalomnak.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az árnylovasok - Moly

Ha valaki nem olvasta volna az első részről szóló ajánlót, én úgy határoztam meg, hogy ez egy kitalált világban játszódó történelmi regény, a valódi világból leginkább a keresztesek időszakára hasonlít. A szerző érezhetően szereti ezt a világot és biztos vagyok benne, hogy rengeteg időt, kutatást és munkát fektetett a kidolgozásába, ami érződik is.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az első szövetség - Moly

Jelen esetben az író weboldalára is tovább léptem és ott egy igencsak inspiráló élettörténetet ismerhettem meg. Az ott kibontakozó pozitív életszemlélet ezt a regényt is mélyen átitatja.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az első szövetség - Facebook

Két triannita lovag indul el egy küldetésre, egy számukra fontos irat visszaszerzésére a királyságukat állandóan támadó vad, nomád törzsektől. Az útjuk során sokféle néppel és kalanddal találkoznak és végül rájönnek, hogy talán nem is a nomád kurtok jelentik a legnagyobb veszélyt, hiszen ők maguk is menekülnek.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az első szövetség - Blog

A világ minden elemében kidolgozott, változatos és érdekes, ahogy haladunk előre, a lovagokkal együtt ismerjük meg az új helyszíneket és az új népeket. Amikor elolvasok egy-egy könyvet, akkor utána (csakis és kizárólag utána!) a kiadó oldalán el szoktam olvasni az írói bemutatkozást is, ha van ilyen.
Elolvasom

J. A. A. Donath: A Triannita krónikák - Az első szövetség - Instagram

J. A. A. Donath a klasszikus fantasyk és történelmi regények stílusát követő leíró szerző. A környezet, a természet, a népek, a szokások, az emberek színes és választékos mondatokkal jellemezve kerülnek elénk.
Elolvasom

Sky S.T.: A férjem egy jó pasi! - Instagram

Nora és Andrews úgy illenek össze, mint a borsó meg a héja, Andrews tökéletes férj és tökéletes leendő apa (azt hiszem, ez nem túl nagy spoiler!) , gyakorlatilag útmutatóként olvashatná el minden kispapa, hogy kell várnia a baba érkezését. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek izgalmak, de ezek szinte kizárólag külső események.
Elolvasom

Sky S.T.: A férjem egy jó pasi! - Facebook

És tényleg ez a jó megfogalmazás, mert miközben olvastam, az jutott eszembe, hogy ez valójában egy tündérmese, méghozzá nagyjából az a része, hogy ,,boldogan éltek, míg meg nem haltak." Legalábbis, ami a szerelmi és a szoros családi kapcsolatokat illeti.
Elolvasom

Sky S.T.: A szomszédom egy jó pasi! - Blog

Ez a humoros, néha ironikus hangvétel az egész regényt jellemzi, szóval nagyjából az ötödik oldal után eldől, hogy ez valakinek bejön-e vagy sem. Ez általában így van az egyedi hangú regényekkel.
Elolvasom

Sky S.T.: A szomszédom egy jó pasi! - Instagram

Ez egy extrovertált, csajos regény, legalábbis én így neveztem el magamban. Nagyon erős a főszereplő hangja, aki egyes szám első személyben meséli az élete eseményeit, mintha csak a barátnőinek mondaná el a történéseket.
Elolvasom

Sky S.T.: A szomszédom egy jó pasi! - Facebook

A borító is elárulja, hogy a történetben nagyon hangsúlyos a humor. Egy határozott, humoros, kalandokat kedvelő harmincas nő hétköznapjaiból látunk epizódokat ebben a regényben és azt, ahogy megtalálja a hozzá legjobban illő társat.
Elolvasom

Dömötör László: A Hold hősei - A lámpás hölgy - Blog

A holdbéli környezet nagyon jól van felépítve, anélkül, hogy túlzott tudományos magyarázatokat kellen olvasnunk. Közben pedig történelmi háttér is van, az első kötetben a Vöröskereszt megalapításával és alapelveivel, a második részben pedig Florence Nightingale életével, a professzionális kórházi ápolás történetével ismerkedhetünk meg.
Elolvasom

Dömötör László: A Hold hősei - A lámpás hölgy - Instagram

A kalandok izgalmasak, fordulatosak, tudománnyal, történelemmel és néha némi misztikummal is fűszerezettek. A nyomozás nem túlzó, vagyis hihető, hogy tinédzserek is eljutnak a megoldásig, de ugyanakkor valós veszélyben vannak.
Elolvasom

Dömötör László: A Hold hősei - A lámpás hölgy - Facebook

A második kötetben (A lámpás hölgy) a fiúkhoz csatlakozik egy lány is, Mili és ezzel belép egy csepp tini-romantika is a történetbe, de ebben is előtérben maradnak a kalandok. A titok középpontjában ezúttal az új szereplő, Mili áll, akinek eltűnt az édesapja, a Holdon fura balesetek történnek, mindeközben hőseinket pedig titokzatos szellemek riogatják.
Elolvasom

Dömötör László: A Hold hősei - A vörös kereszt rejtélye - Blog

Ben kap egy titokzatos levelet a múltból és ők négyen nyomozni kezdenek. A szereplők nagyon szerethetők, lazák, igazi ifjúsági regény karakterek, akikkel jó tölteni az időt, amikor pedig különös és veszélyes kalandokba keverednek, akkor őszintén aggódhatunk értük.
Elolvasom

Dömötör László: A Hold hősei - A vörös kereszt rejtélye - Instagram

A Hold hősei kalandjai a 2100-as években játszódnak, természetesen a Holdon. Az első kötetben, mely A vörös kereszt rejtélye alcímet viseli megismerjük a főhősöket: Ben a spanyol középiskolás fiú vöröskeresztes táborba érkezik a Holdra, ahol az édesapja is dolgozik.
Elolvasom

Dömötör László: A Hold hősei - A vörös kereszt rejtélye - Facebook

A regények ismertetői nyomán azonnal a régi Szíriusz kapitány történetek jutottak az eszembe, amiket imádtam gyerekkoromban. A szerzői jegyzetekben később olvastam, hogy valóban az írót is ezek a történetek ihlették, vagyis a benyomásom teljesen jó volt és a történetek sem okoztak csalódást, sőt!
Elolvasom

Violet V. Vandor: Steven Smith tündérföldi kalandok - Facebook

Ennek a meseregénynek a főhőse Stevie, a tízéves kisfiú, akit édesanyja - ismeretlen okokból - elküld egy internátusba. Stevie nehezen viseli ezt a változást, az osztálytársai nem fogadják be, sőt a szekálásaik célpontjává válik.
Elolvasom

Violet V. Vandor: Steven Smith tündérföldi kalandok - Instagram

Barátok nélkül, magányosan tölti mindennapjait, amíg meg nem jelenik egy különleges beszélő tengerimalac, Timmy, aki valójában egy varázsló törpe. Timmy különleges feladatot bíz Stevie-re: Tündérföldre kell mennie, hogy megmentsen egy vele egykorú fiút és talán egész Tündérföldet is.
Elolvasom

Violet V. Vandor: Steven Smith Tündérföldi kalandok - Blog

A kalandos történet számos klasszikus fantasyt és meseregényt megidéz, a Gyűrűk urától, a Narnia krónikán át az Óz, a nagy varázslóig, de nekem még a Végtelen történet egyes elemei is felderengenek. Elég nehéz meghatározni, hogy milyen korosztálynak szól ez a regény, mert egészen magas nyelvi szinten megírt történetről van szó, több igazán színvonalas leíró résszel, de a főhős tíz éves és a kalandok és veszélyek, amik a szereplőket fenyegetik, szintén inkább ennek a korosztálynak szólnak.
Elolvasom

Bódai - Soós Judit & Nemre István: Joci, a pizsamás madár - Blog

A meseírók hatnak arra, hogy vajon felnőttként olvasó lesz-e valaki és ez hatalmas felelősség. A meseírónak meg kell találnia a megfelelő hangot és a megfelelő témát, igazodva a megcélzott a korosztályhoz.
Elolvasom

Bódai - Soós Judit & Nemre István: Joci, a pizsamás madár - Instagram

Ebben a meseregényben pontosan ez történik és közben az olvasók sokat tanulhatnak a segítőkészségről, a jószívűségről, a barátságról, a természetről, az állatok védelméről és a világról úgy általában. Mesét írni nagyon nehéz talán a legnehezebb zsáner, amibe belevághat az ember.
Elolvasom

Bódai - Soós Judit & Nemere István: Joci, a pizsamás madár - Facebook

A rövid történetben Joci és kedvenc plüsse, Mada a kakapó indulnak egy csodás kalandra a világ körül. Melyik kisgyerek ( vagy éppen nagyobb gyerek ) ne vágyna arra, hogy plüssállata életre keljen és ő maga repülni tudjon?
Elolvasom

J. Simon Aranka: Az utolsó pillanatban - Blog

Nem szívderítő olvasmány, talán pont azért, mert annyira közel áll a valósághoz. Elsősorban azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza a sok tényt, némi tudományt és politikát is tartalmazó regényektől.
Elolvasom

J. Simon Aranka: Az utolsó pillanatban - Instagram

Sikerül vajon változtatni az elkerülhetetlennek tűnő pusztuláson. A regénynek talán nem is ez a lényege, hanem a figyelemfelhívás.
Elolvasom

J. Simon Aranka: Az utolsó pillanatban - Facebook

Ezúttal J. Simon Aranka Az utolsó pillanatban című öko-thrillerét olvastam el, mely a Tollinga Művészeti, kulturális portál irodalmi pályázatának nyertese volt 2010-ben, de most új kiadásban jelent meg, de most talán aktuálisabb, mint akkor. A ,,kitalált" történet 2031-ben játszódik, de valójában már most is ebben élünk, ha nem is ennyire durván.
Elolvasom

Helen King: Ahol a sötétség az úr - Facebook

A kötetben összesen tizenkét novella kapott helyet, melyek terjedelemben nagyon különböznek egymástól, de témájukban azonosak. Ahogy a szerző írja előszavában az emberi szívekben rejlő sötétségről szeretett volna írni és ezt is tette.
Elolvasom

Helen King: Ahol a sötétség az úr - Blog

Néhol olyan, mintha ugyanannak az alapötletnek a különféle kivitelezéseit olvasnánk és én rendkívül érdekesnek találtam, hogy milyen változatokat hoz ki a szerző például a ,,sorozatgyilkos egy hegyi kunyhóban" ötletből, vagy éppen 'az elcsábított egy sorozatgyilkos" ötletből. A kifejezetten sötét hangvételű történetek kedvelőinek ajánlom.
Elolvasom

Helen King: Ahol a sötétség az úr - Instagram

Azt szeretném leszögezni, hogy az ismertetőben írtakkal ellentétben, ne számítson senki krimi novellákra. A történetek nem nyomozásokról szólnak, nem kell azon elmélkednünk, ki a gyilkos, mert többnyire a gyilkos fejében vagyunk.
Elolvasom

Ugrás az összes bloggerhez