Dvariecki Bálint - alapító

Alko-Soft non-profit betéti társaság ügyvezetője
Helma Kiadó vezetője
A magyar könyv is magyar termék mozgalom társ-alapítója

1976-ban születtem a Balaton mellett. Sajnos egy öröklött betegség miatt a születésem után hamar kiderült, hogy problémák vannak a látásommal. Nagyon sok kórházban, orvosnál megfordultunk gyerekkoromban. Az akkori technikai fejlettségnek megfelelően az orvosok mindent megtettek, amit csak lehetett. Azonban így is csak korlátozott látással tudtam nekivágni az általános iskolának. Nagyon sok akadályon mentem keresztül már az első 3 évben is. A gyengénlátó iskolából kaptam az olvasáshoz, íráshoz szükséges eszközöket, s noha speciális módon, de sikeresen vettem az akadályokat.

Persze az eszközök használatának elsajátításán kívül számos gyermeki sérelmen átestem. Harmadik év végén volt egy összetűzésem az egyik osztálytársammal. Verekedésbe torkollott, melynek az lett a következménye, hogy nyár végére kiderült: az egyik szememben a retina levált, kilyukadt, és hiába próbálták meg visszarakni, sajnos használhatatlan volt. Így arra a szememre, amin többet láttam, teljesen megvakultam. A másik szememen maradt még valamennyi látás. Ezért kis csúszással ugyan, de a harmadik osztályt újrakezdtem, viszont már nem a Balatonnál, hanem Budapesten a Vakok Iskolájában.

Kilenc évesen – természetesen – számomra ez nagyon megrázó volt. Nem is az, hogy immár sokkal kevesebbet láttam, hanem az, hogy kollégiumba kerültem – egy teljesen idegen helyre! Számos konfliktusom volt az első években, azonban utána teljes mértékben beleszoktam a kollégiumi életbe, a speciális iskolai helyzetbe. Sok vita megy most is, hogy jobb-e a szegregált oktatásban történő tanulás, vagy az integrált oktatás-e a hasznosabb? Ezt most se tudnám megmondani, viszont azt tudom, hogy már az általános iskola is már önállóságra szoktatott, és sokkal több akaraterőt adott. Talán 6. osztályban kezdtem el ismerkedni a számítógépek világával. Ez után döntöttem el, hogy a számítógépekkel szeretnék foglalkozni, és felvételiztem középiskolába a Neumann János számítástechnikai szakközép iskolába.

Ekkor jöttek az újabb nehézségek, hiszen nem voltak megfelelő taneszközök, könyvek a tanuláshoz. Valamint normál „látó” kollégiumba kellett beilleszkednem. Segítőkész tanáraimnak, és osztálytársaimnak köszönhetően sikeresen vettem a középiskolai akadályokat. A kollégiumba is befogadtak, és úgy bántak velem mint bárki mással.

Szóval letettem az érettségit. Újra hazakerültem Balatonra. Úgy gondoltam, hogy a számítógépes papírral a zsebemben majd elmegyek dolgozni. Igen ám, de most jött az első pofon az élettől, ugyanis – ha még találtam is munkalehetőséget – akkor vagy olyat kértek, amit a látásom miatt nem tudtam elvégezni, vagy el tudtam volna végezni, de a munkaadók nem mertek alkalmazni.

Ekkor azonban a szerencse a segítségemre sietett. Elindult a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata Bogláron. Ráadásul az első jelentkezőknek az önkormányzat fizette a tandíját. Uzsgyi neki, jelentkeztem, és fel is vettek. Így főiskolás lettem. Mehetett a további agyalás, miként tudok pár tanulási problémát áthidalni. Iszonyatosan jó osztályom volt. Ők segítettek nekem például a matekban, én meg nekik a programozásban. Hiszen ahhoz értettem, ők meg abban teljesen kezdők voltak.

Az oktatás alatt sajnos édesapám betegség miatt 1997-ben elhunyt. Viszont ekkor derült ki, hogy az örökölt betegségem – a Marfan-szindróma – nem csak a szememre hat ki. Édesapám aorta repedésben vesztette el az életét. Az Ő halála után kezdték el az orvosok az én állapotomat is nyomon követni. Évente szűrővizsgálatokra kellett járnom, hogy nálam megelőzzük az aorta repedést. Így egy „időzített bomba” ketyegett bennem. 1999-ben végül sikeresen diplomáztam, informatikus mérnök – műszaki manager szakirányon.

Kezemben a diplomával, és nagy reményekkel 1999-ben úgy döntöttem, hogy Budapestre költözöm. A Balatonnál nem sok lehetőségem volt megfelelő munkahelyet találni. Felmentem Pestre albérletet keresni. Már megint pofozkodó kedvében volt az élet! Találtam egy albérletet. Kifizettem a 3 hónapot előre, majd boldogan mentem haza, hogy összepakolok, és nevelőapám segít felköltöztetni. Be is pakoltunk a kocsiba, felhozott, és mentem a lakáshoz. Anno akitől kivettem a lakást, mondta, hogy ott vár. Igen ám, de nem csak én vártam a kulcsra, hanem velem együtt még vagy 3 ember. Ugyanis csalóval hozott össze a sors, és egy csomó embernek kiadott egy olyan lakást, amit ő is csak pár napra bérelt. Így jártam. Kereshettem újra. Hamarosan sikerült találnom egy albérletet. Oda át is költöztem.

Meg volt a lakhatás, most jöhetett a még nehezebb dolog: a munkakeresés, hirdetések bújása, és töménytelen önéletrajz elküldése. Sokan válaszoltak, hogy sajnos nem, meg én biztos nem tudom ellátni a feladatokat. Sok helyről viszont választ se kaptam. Teltek a hónapok, miközben édesanyám pénzelte a lakhatásomat és ellátásomat, de állást nem találtam. Én nem szerettem a zsákbamacskát, így mindenkinek megírtam, hogy látási problémáim vannak. Akkoriban ezt még elég nehezen tudták tolerálni a munkavállalók. Egyik nap édesanyám hívott, hogy valamelyik újságban talált egy informatikusi állást az akkor még Budapesti Tanítóképző Főiskolán.

Gondoltam, nincs vesztenivalóm, így megpályáztam. S lőn csoda, legalább a beszélgetésig eljutottam. Behívtak. Ekkor jött a második meglepetés. Az informatikai csoportvezető egy régi Neumannos tanár volt. Engem nem tanított, de ismerte a nevemet. Elég rendesen izgultam, amikor bementem az interjúra. Gyuri, az IT csoport vezetője kérdezgetett, illetve teszt feladatot is adott. Igaz, eléggé elbénáztam, de csodák csodájára engem vett fel az állásra. Később megkérdeztem tőle, hogy miért engem választott. Azt mondta, hogy voltak nálam erősebb jelentkezők, de úgy gondolta, szeretne adni nekem egy esélyt, hogy bebizonyítsam, ilyen adottságokkal is meg tudom állni a helyemet. Azóta is nagyon hálás vagyok neki érte.

Ő indított el a munka világába. Így ment ez pár évig, majd Gyuri azt mondta, hogy Ő elmegy másik munkahelyre, és nekem adná át az Informatikai csoportvezető stafétát. Hirtelen nem tudtam, mit gondoljak. De megnyugtatott, hogy el tudom majd látni a feladatomat. Az Ő felettese eleinte nem igazán akarta ezt engedélyezni, mert attól félt, hogy nem tudok majd megfelelően teljesíteni ebben a munkakörben. Lényegében először ideiglenesen kaptam meg a pozíciót, majd amikor bizonyítottam neki, akkor kineveztek az IT csoport vezetőjének. Így 2002-től 2008-ig csoportvezetőként dolgoztam. Én vehettem fel embereket magam alá, és irányíthattam a csoport munkáját a szerverekkel, és körülbelül 120 darabos gépparkkal együtt. Eszközbeszerzéseket, fejlesztéseket felügyeltem, közbeszerzési eljárásokat bonyolítottam le. Ekkoriban már teljes mértékben hanyagoltam a programozást, és inkább az Informatikai rendszerüzemeltetés felé mentem el.

Miközben dolgoztam az akkor már ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karon (talán 2000-ben integrálódott az ELTE-hez), egyik nap arra ébredtem, hogy nem akarok én mindig munkahelyre bejárni, nem akarom, hogy főnököm legyen, és idővel a saját lábamra akarok állni. Így két kollégámmal közösen úgy döntöttünk, hogy indítsunk egy vállalkozást. Akkoriban nagyon drága volt a cégalapítás, így 120 ezer forint folyószámlahitelből jegyeztettem be az Alko-soft Betéti Társaságot. Ennek az ideje 2004 januárjában volt. Innen indult meg a történelmünk. Amikor megalakult a cég, akkor ugyebár dolgoztam az ELTE Tanítóképző Karon. Így csupán esténként, hétvégenként tudtam minimális szinten foglalkozni a vállalkozással.

Nagyon nehéz volt az indulás, hiszen az ügyfélszerzés nem könnyű feladat. Ráadásul semmi tapasztalatom, semmi tudásom nem volt ezen a téren. Igaz, az iskolában műszaki manager szakirányon végeztem, de ez nem sokat jelentett a valós vállalkozás indításakor. Főleg ismerősök útján indultunk el. Nagy gondot jelentett, hogy egyikünknek sem volt autója. Én ugye soha nem is vezethettem, és csak a tömegközlekedést tudtam igénybe venni. Viszont az akkor számítógépek – és a hozzájuk tartozó monitorok valamint perifériák – nem voltak könnyűek. A régi CRT monitorok, melyek nem a mostani könnyű, lapos kivitelűek, nagyon nagy kiterjedésűek és tömegűek voltak. Sokszor bizony előfordult, hogy tömegközlekedéssel a város túlsó felére vittem ki egy komplett gépet, hogy ott beüzemeljem. Sőt, amikor kiderült, hogy a gépnek van még esetleg más problémája, felmarkoltam és vittem haza. Szóval akkor nem csak a vállalkozásra gyúrtam, hanem az izmaimra is! Mindezt úgy kellett kiviteleznem, hogy sokszor a szemem miatt alig találtam meg a címet, és fel-alá keresgéltem, mire ki tudtam olvasni az utcatáblákat, házszámokat.

Közben telt az idő, és sok nehézségen keresztül kialakítottam a cég szolgáltatásait. 2008-tól eljöttem az ELTE-től, és a Hermina egyesületnél kijárós informatikusként kezdtem el dolgozni. EZ jó volt, mert magam osztottam be az időmet, és sokkal többet tudtam az ALko-soft-al törődni. Elkezdtünk segédeszközöket forgalmazni látássérülteknek, hagyományos IT szolgáltatásokat alakítottunk ki cégeknek, magánszemélyeknek, info-kommnikációs akadálymentesítést végeztünk és számos szolgáltatást kipróbáltunk, mire eljutottunk idáig.

2012-ben indultam egy Társadalmi vállalkozásoknak szervezett pályázaton, melyet az akkori NESsT szervezett. Ezt megnyertem, és utána már tudatosan építettem alvállalkozásomat, hiszen utána vált véremmé a társadalmi vállalkozás. Azaz az, hogy a megtermelt profitot valamilyen hátrányos helyzetben lévő csoport részére fordítsuk és segítsünk nekik. Ez ugye akkor a látássérültek voltak. 2017-ben indultam egy pályázaton, hogy életem egy régi szolgáltatását megcsináljam az eRikkancs rendszert. Ez lehetővé teszi a látássérülteknek, és látóknak az akadálymentes újságolvasást. Az eddig csak nyomtatott formában lévő újságokat lehet cikkgyűjteményes, vagy képes változatban olvasni számítógép, vagy okostelefon segítségével. A szolgáltatás a mai napig működik.

Elérkeztünk 2021-es évbe. Közben több munkatársam is lett, hiszen ennyi mindent nem tudtam volna egyedül már elvégezni. Én főleg már a látássérültes szolgáltatásokkal, eszközökkel, és tartalomszolgáltatások biztosításával fejlesztésével foglalkoztam többet. Szóval 2021-ben jött az az ötlet, hogy alapítani kellene egy kiadót az ekönyvek és hangoskönyvek kiadására. Mivel mindig is szerettem olvasni, és ezt csak hangoskönyv, vagy ekönyvek segítségével tudtam megtenni, valamint mindig is szerettem az innovatív és egyedi (nehéz) megközelítéseket, így megalapítottam a HELMA kiadót.

A fenti célokon túl további célokat is támasztottam magamnak. A Nonprofit vonal a véremben van, és úgy gondoltam, hogy én a Magyar szerzőket szeretném felkarolni. Kiemelten a kezdő szerzőket, hiszen Ők Önmaguktól nem tudnak megjelenni. Nekem is bele kellett tanulnom ebbe a szakmába, hiszen egy „kockafejü informatikusnak” tartom magam. Hatalmas öröm és meglepetés volt számomra, hogy szó szerint özönlöttek és özönlenek a szerzők. Iszonyatosan élveztem és most is imádom, amikor elsőre olvasok el egy első kötetes szerző írását, és rájövök, hogy egy „kincs”!

Nagyon sok kiváló író rejtőzik körünkben aki eddig nem tudta előtérbe hozni a tehetségét. A kiadásokat folyamatosan csináljuk. Mindig elmaradásban vagyunk, hiszen csak jönnek a szerzők. A célunkon túl azt is a fejembe vettem, hogy amennyi az erőmből telik, annyi író kötetét jelentetem meg ingyenesen. Azaz az írónak nem kell fizetnie a megjelenésért. Hanem az eladásokból jutalékban részesülünk. Páran nem is értik, hogy miért csinálom. Talán azért mint amiért a látássérültekkkel is foglalkozok. Szeretem látni az örömöt, szeretem ha egy tehetség kibontakozhat!

Elérkeztünk 2023-ba. Ekkor jött egy újabb szerencse az életembe. Megismerkedtem Sky S. T. Írónővel! Hitt bennem, és a HELMA kiadót választotta. Ez még nem minden! Sky ötlete volt az, hogy még erősebben kellene támogatni a magyar szerzők magyar könyveit. Így született az ötlet, hogy csináljunk egy mozgalmat a Magyar könyv is magyar termék (MKMT) névvel. Rengeteg fejtörés, ötletelés következett. Majd szép lassan formálódott és kialakult a cél, a támogatási forma, a megvalósítási alapelvek!

Itt tartunk most. AZ elmúlt időszakban az MKMT mozgalom megalapítása volt a leg inspirálóbb dolog az életem ezen szakaszában.

Közben az évek alatt megnősültem, és született egy lányom. Szabadidőmben velük vagyok, és sok közös programot próbálunk összehozni. A családom támogat mindenben, hiszen a munka elég sok időmet elviszi. A támogatásuk nélkül nem tarthatnék ott ahová most eljutottam.

Köszönöm nekik, és köszönöm azoknak, akik az évek során a pozitív energiájukkal a nehézségeken átjuttattak, és bizalommal voltak irányomban és támogatták a terveimet, hittek bennem!