Nagyköveteink

Príma és Dürer Díjas Festőművész
A hetvenes évek derekán, egy csodás tavaszi délelőttön május első vasárnapján, „Anyák napján” láttam meg életem első napsugarait. Mint generációm szinte minden tagjának, úgy az én életemet is (az általános, mindenkinek ugyanaz és abból pontosan ugyanannyija is van) az uniformizált középszer igyekezett meghatározni s, mint ilyen „uniformizálásra szánt„ generáció, szerencsés utolsóként még ismerhettük/ ismertük a mai digitális vívmányok, eszközök nélküli életet, világot.

Mindig szerettem olvasni. 10-es / 20-as éveimben betűrendes naplót vezettem arról, hogy mely könyveket olvastam már ki. Szükségem volt rá, hogy színes világ épüljön fel bennem. Mert a világ, olyan amilyennek látjuk, és az belülről fakad. Az olvasás nem mehet ki a divatból, mert akkor nem lenne ami szélesítse a képzelőerőt, a fantáziát, az álmodozást és ábrándokat.

Az emberiség eddigi legnagyobb találmánya nem a kerék vagy a tűz vagy az elektromosság, hanem egy szellemi termék: az írás, a betűvetés, az olvasás felfedezése volt. Akik ezt nem becsülik, nem is tudják, mit veszítenek.

Színművész vagyok. Az én feladatom, a mi feladatunk, hogy megmutassam, hogy igenis ma is létezik minőségi szórakoztatás, kulturális érték, amit megérezve, meghallgatva, elolvasva az ember több lesz, mint mielőtt találkozott ezzel az értékkel.

Mindig is szívügyem volt a szép magyar beszéd és az olvasás megszerettetése a gyerekekkel. Egy jó könyv egyszerre tanít, szórakoztat, elgondolkodtat…
Egy jó könyv összetett, mint maga az ember.

A magyar könyv és írója, kultúránk őrzője, művelője és hagyományozója is egyben, és mint ilyen, identitásunk elemi része. Vagyis olyan kincs, amit a maga kiemelt helyén kell értékelni, óvni, támogatni és gyarapítani.

A legmeghatározóbb könyv az életemben Mira Sabo: Előjog című története. Ennek a kötetnek köszönhetően lettem az olvasás szerelmese és léptem rá erre az útra.

Gyermekkorom óta rajongok a könyvekért, sőt, nem lenne merészség azt állítani, hogy egyfajta megszállottja vagyok az olvasásnak. Az évek során számos hobbit próbáltam ki, de mindegyikük lassan feledésbe merült, míg az olvasás mindvégig kitartott mellettem.

Magyar vagyok, magyarnak születtem, a világ legszebb, leggazdagabb nyelve az én anyanyelvem. Szerencsésnek érzem magam, amiért ezt a nyelvet ismerhetem, őrizhetem, ápolhatom. A betűk világa mindig vonzott, nagyon szerettem csepp gyermekként a meséket, verseket hallgatni és titokzatos könyveket lapozgatni. Minél hamarabb meg akartam tanulni olvasni, írni, hogy megfejthessem a könyvek titkát. Olyan volt ez számomra, mint valami varázslat, aminek feltétlenül részese akartam lenni.

Az eredeti szakmám szőlő-gyümölcs termesztő és néhány évig kertészként dolgoztam. Az irodalomhoz való kötődésem elsősorban az olvasás szeretetében gyökerezik. A véletlen úgy hozta, hogy a húszas éveimben a FSZEK egyik fiókkönyvtárba kerültem dolgozni és azóta is könyvtárosként dolgozom. Több, a könyvtár szakmához kapcsolódó képzést is elvégeztem (könyvtárpedagógia-tanár - JGYPK, biblioterapeuta - PTE).

Népzenész család legfrisebb hajtása, kisgyerek kora óta csak a zene érdekli. Papíron ugyan hegedűs és a kolozsvári Zeneakadémia végzettjeinek sorát erősíti, de lélekben énekes. 2006 óta foglalkozik könnyű-, könnyebb- és annyira nem könnyű-zenével. Énekelt már a Niagara vízesésnél, az Alpok lábánál, gyerekként az Országházban, de neves nemzetközi fesztiválokon és televíziócsatornákon is láthattuk már. Kislányként megjárta Portugáliát és Szlovákiát, mint népdalénekes. Háromszor illették legjobb énekes díjjal neves nemzetközi jazzfesztiválokon és háromszor kapott egy-egy évig alkotói ösztöndíjat a Communitas alapítványtól.

Szeretettel üdvözöllek benneteket A Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalom finnországi nagyköveteként!
Egerből származom, ott nőttem fel, a hős várvédők városában. Ereimben itt lüktet az egri nők makacs, szívós kitartása. Első, meghatározó rácsodálkozásom az irodalomra – már ki is találtátok – az Egri csillagok elolvasása utána ért. Ekkortól, hivatalosan is könyvfalóvá váltam. A Forrás könyvtárosa sokszor tessékelt ki záráskor a könyvtárból. Olvastam én is, mint Koszika énekli: ”hason, vagy háton, a függőágyban...”
Szerencsésnek mondhatom magamat, két nagyszerű magyartanár is egyengette az utamat. Az általánosban Nusi néni, akitől az anyag sokoldalú feldolgozását lestem el, a középiskolában pedig áldott emlékű Varga tanár úr, ki a műelemzés fortélyait adta át, igazi átéléssel.