Hári Tamás: Lépcsőház című kötetéről készített videó
Ismerd meg Hári Tamás novellás kötetét.Elolvasom
A magyar könyv is magyar termék
Új mozgalom a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerüsítésére.
Segítsd a törekvéseinketRyah Black (ami egy álnév, de mindenhol ezen publikálok) vagyok, 2000-ben születtem, vagyis még nagyon fiatal lány vagyok, csupán 22 éves (szeptemberben 23). Baján élek lassan már egy éve, de a fiatalabb éveimet Szekszárdon, illetve Tolnán töltöttem. Vendéglátós középiskolába jártam és érettségi után szőlész-borász mérnökasszisztensnek tanultam. Ezek mellett folyamatosan tanfolyamokon vettem részt. Akár Canva trükköket, akár színismeretet tanulhattam. Mindenre nagyon nyitott és kíváncsi vagyok. Emiatt 2014-ben a saját magam szórakoztatására megtanultam a gyorsgép- és vakírást. Általános iskolában egyáltalán nem szerettem a kötelező olvasmányokat egy bizonyos pontig. Ezért mellette sem igazán olvastam mást, mert a kiszabottak mindig elvették a kedvemet. Tudom, rosszul hangzik, de így volt.
Aztán emlékszem, hogy a Rómeó és Júlia volt az, ami meghozta az áttörést. Nagyon szerettem azt a régi, sokak által ódivatúként csúfolt művet. Visszagondolva ez indított el a könyv imádatom útján. Onnantól kezdve kerestem a nekem megfelelőeket és minden témában olvastam.
Utána nagyjából egy évre elkezdtem írni, csak úgy magamnak kíváncsiságból. Év végére létrehoztam az írói oldalamat a Wattpad-on, ahol mára már több ezren olvasnak. Az írói oldalam a mai napig frissen üzemel, igyekszem a szabadidőmben sokat foglalkozni ezzel is.
2018 környékén létrehoztam az első instagram blogomat, ahol nagyon sok témában írtam. A fiatal lányok egyik nagy támogatója lettem, hisz többen is jelezték, hogy az én tapasztalataimon keresztül nem érzik magukat egyedül. Ez a blogom sajnos már nem működik, de még mindig megtalálható.
2023 márciusában a párom, akivel együtt élek felvetette az ötletet, hogyha ennyire szeretek olvasni, akkor miért nem osztom meg másokkal is a véleményem. Hisz sokáig csak ő hallgatta az izgatott beszámolóimat. Így elkezdtem tervezni és gondolkodni, hogy mégis, hogyan valósíthatnám meg. Következő hónapban létre hoztam a bookstagram oldalamat, ahol a saját, őszinte véleményemet tudom megosztani másokkal az általam olvasott könyvekről. Jelenleg még nagyon az elején járok, de igyekszem minél többet fejlődni és tanulni ebben a témában is.
Instagram: https://instagram.com/ryah.konyvespolca
Tik-tok: https://www.tiktok.com/@ryah.konyvespolca
Wattpad: https://www.wattpad.com/user/ryahblackwriter
YouTube: https://www.youtube.com/@tunderlak.podcast
Hári Tamás: Lépcsőház című kötetéről készített videó
Ismerd meg Hári Tamás novellás kötetét.Kihívás: ajánj magyar könyveket - Sky S. T.
Ismét egy nagyon szuper kezdeményezést indítottam. A magyar íróknak szóló kihívás szerintem igazán érdekes lehet, hisz ezáltal is jobban megismerjük ezeket a csodás embereket.Hári Tamás: Lépcsőház című kötetéről írt vélemény
Eleinte azt gondoltam, hogy egy szereplőről fogok olvasni több fejezeten keresztül, de ez nem így lett. Én mondjuk egyáltalán nem bántam, hisz nagyon sok embert ismerhettünk meg.Interjú Pálinkás Angélával
Ismerd meg a Helma kiadó és az MKMT mozgalom egyik bloggerét, Pálinkás Angélát, illetve fogadd szeretettel a vele készült interjúmat.Cserni András: A farkasfalka című könyvéről írt posztja
Ebben a könyvben egy teljesen másik világot ismerhetünk meg (de szorosan kapcsolódik a magyar népi folklórhoz), amit maga az író saját maga alkotott, ahol mindenféle misztikus lény megtalálhatóIsmerd meg Noah Noé Noir-t
Ismerd meg a Helma kiadó és az MKMT mozgalom egyik íróját, Noah Noé Noir-t, illetve fogadd szeretettel a vele készült interjúmat.Legyél te is író! díjátadó
Idén került először megrendezésre az első MKMT-s díjátadó, aminek a keretein belül akár 8 éves fiatalok is megméretettek.Interjú Dömötör Lászlóval
Ismerd meg a Helma kiadó és az MKMT mozgalom egyik íróját, Dömötör Lászlót @holdhosei - t illetve fogadd szeretettel a vele készült interjúmat.Sky S.T.: Emily - Instagram
Ez a könyv egy kicsit másabb lett, mint az írónő eddigi művei, a humor és a szórakoztatás megmaradt, viszont egy ez a könyv tényleg valami fantasztikus lett.Interjú Radics Renátával
Ismerd meg a Helma kiadó és az MKMT mozgalom egyik íróját, Radics Renáta Zsuzsannát, illetve fogadd szeretettel a vele készült interjúmat.Interjú Sky S.T. írónővel - Tiktok
https://www.tiktok.com/@ryah.konyvespolca/video/7270775446302657825Interjú Sky S.T. írónővel - 1. rész (Instagram)
Ismerd meg a Helma kiadó egyik kiemelkedő íróját és fogadd szeretettel a vele készült interjúmatInterjú Sky S.T. írónővel - 2. rész (Instagram)
Ismerd meg a Helma kiadó egyik kiemelkedő íróját és fogadd szeretettel a vele készült interjúmatSky S.T.: Vigyázat! Jövök!
Ez a könyv egy igazán vidám, szórakoztató olvasmány, hisz annyira megnevetteti néhol az olvasót, hogy folynak a könnyei.Vida Laura - Rosszfiúból lakótárs című könyvéről írt posztja
Kis könnyed olvasmánynak mondanám. Alapjáraton egy nagyon kis kedves, aranyos könyv, így én nagyon ajánlanám a fiatalabb korosztálynak.