Kerekes Ivett: Azután
Amit megtanultam ebből a könyvből, az az, hogy az életben dönteni kell. Sokszor. Sokszor nem tudjuk, hogy apró döntéseink mennyire fontosak.Elolvasom
A magyar könyv is magyar termék
Új mozgalom a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerüsítésére.
Segítsd a törekvéseinketSzabin A. Szabolcs álnéven élem írói, költői és blogger mindennapjaimat. Ez a név sokmindent elmond rólam: a nyugati, latin Szabin és a keleti, ősmagyar Szabolcs találkozása, összefolyása az A kapun keresztül. Írásaimban is gyakran visszatérő téma az ősi keleti, és modern nyugati világ találkozása. Azt hiszem, én magam is ilyen vagyok.
Nógrád megyei kisfaluban nevelkedtem, közel a természethez, melyet örökre szívembe zártam. Ennek ellenére a felnőttkor elérésekor úgy láttam, önmagamat csak a fővárosban tudom megvalósítani, így azóta ott élek, annak minden jó és rossz tulajdonságával összezárva.
A művészetben vonzó számomra az avantgárd, de minden mást is szívesen megismerek. Gyermekkoromban a Verne féle tudományos-fantasztikus regények hatására éreztem először, hogy írni szeretnék. Azonban az írás még sokat váratott magára, gyermekem megszületése indított el ezen a területen, mivel az apai örömök óriási energiákat szabadítottak fel bennem.
Nagyon közel érzem magamhoz József Attila költészetét, Verne kalandozós világát, Fekete István természetközeli írásait, de sok kortárs magyar író munkája is magával ragad, írásaikat olvasva nagy kedvenceim is vannak.
Szeretnék még sokat olvasni, és írni, folyamatban lévő regényemet befejezni.
Blog: https://szabinaszabolcs.blogspot.com
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100094618850814&mibextid=ZbWKwL
Instagram: https://www.instagram.com/szabinaszabolcs
X (Twitter): https://twitter.com/SzabinASzabolcs
Moly: https://moly.hu/tagok/szabinaszabolcs
Google Play: https://play.google.com/store/books/author?id=Szabin+A.+Szabolcs
Kerekes Ivett: Azután
Amit megtanultam ebből a könyvből, az az, hogy az életben dönteni kell. Sokszor. Sokszor nem tudjuk, hogy apró döntéseink mennyire fontosak.Violet V. Vandor: Óvodás vagyok
Percek alatt egy mesés világban találjuk magunkat, színes és színezendő aranyos figurák között, akik megalapozzák az alak, forma és szín felismerés minden rejtelmét, a mesebeli jó hangulattal együtt.Magdus Melinda: Keserédes méz
Amikor végre kézhez kaptam a könyvet, és belelapoztam, azonnal az élet ösvényén találtam magam. Elindultam ezen az ösvényen, ahol bár csodás dolgok vártak rám, a nyomomba szegődött egy fekete ruhás alak.Radics Renáta: Emlékeim kertjében
Amikor a Helma Kiadó weboldalán megpillantottam az Emlékeim kertjében című könyv színpompás, virágokkal életre kelő borítóját, szívem azonnal felsóhajtott emlékeim legmélyéről: el szeretném olvasni.Donka Krisztina: Lélekhangok
Napok óta az járt a fejemben, melyik könyv lesz a következő. A következő, amit nem én találok meg, hanem a könyv talál meg engem. Megtalál, és én is megtalálom.