Gyerekkorom óta olvasok, a könyvek szeretetét édesanyámtól örököltem. Az olvasás mindig fontos szerepet játszott az életemben, gimiben irodalom fakultációra jártam, majd egyetemen a diplomamunkám témája a digitalizáció hatása volt az olvasási szokások alakulására. Kb. 10 éve van e-könyv olvasóm, azóta vegyesen olvasok papíralapon és elektronikusan – mindkettőnek megvannak az előnyei, ami miatt szeretem őket.
Évek óta vezetem Goodreads-en az olvasmány listámat, és tavaly fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék ajánlókat írni az általam elolvasott könyvekről. Ősszel indítottam el bookstagram fiókomat és nagyon élvezem mind az ajánlók írását, mind a kreatív fotózást.
Mindig is mindenevőnek tartottam magam, a műfaj igazából nem számít, amíg a tartalom megfog. Szeretem a fantasyt, a sci-fit, a krimit, a romantikus és családregényeket, az ifjúsági irodalmat, de bármikor olvasok kortárs szerzőtől is. És azoknak a táborát gyarapítom, akik szerették a kötelező olvasmányokat.
Az idei évre az egyik célkitűzésem az volt, hogy több magyar szerzőtől olvassak, ezért is nagyon örülök, hogy részt vehetek a mozgalomban és lehetőségem lesz népszerűsíteni a hazai szerzőket.
Instagram: https://instagram.com/olvasook
Moly: https://moly.hu/tagok/t_eni