Dömötör László: A Hold hősei - A lámpás hölgy - Instagram
Nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan ifjúsági sci-fit, ami ennyire más volt, mint amire számítottam. A Hold hősei sorozat második része.Elolvasom
A magyar könyv is magyar termék
Új mozgalom a magyar szerzők magyar nyelven írt könyveinek népszerűsítésére.
Segítsd a törekvéseinketMár gyerekként is nagyon szerettem a könyveket és ez a szeretet a
mai napig is tart, bár voltak évek, amikor az olvasás háttérbe
szorult, de pár éve újra intenzívebben olvasok. Valamilyen formában
szerettem volna dokumentálni az elolvasott könyveket és nem csak egy
füzetben, ennek köszönhetően tavalyi év tavaszán létrehoztam az
Instagram oldalam, ahol másokkal is megoszthatom a véleményem és egy
kicsit kreatívabb is lehetek a könyvekhez készült fotók által,
amiket mindig igyekszem úgy elkészíteni, hogy valamilyen szinten a
történethez és a könyv borítójához is passzoljanak.
Egy nagyon jó kikapcsolódásnak, hobbinak élem meg az oldalam, de nem
utolsó sorban egy motivációnak is, mert így mindennap igyekszem
olvasni.
Mint mindenkinek nekem is van egy hosszú, talán soha véget nem érő
listám, azokról a könyvekről, amiket elszeretnék olvasni, de túl
sok jó történet kerül ki írók tollából és így mindennap szinte
kerül fel egy újabb cím a listámra.
Az olvasás számomra teljes kikapcsolódás, ahol a történetek által
különböző életekben és helyzetekben találom magam.
A kedvenc műfajaim a romantikus és a fantasy, de több műfaj
könyveit is már olvastam, és eddig nem okoztak csalódást azok sem.
Instagram:
https://www.instagram.com/booksperiens?igsh=dmZ4bnYxNnF5NGVq
Moly:
https://moly.hu/tagok/booksperiens
Dömötör László: A Hold hősei - A lámpás hölgy - Instagram
Nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan ifjúsági sci-fit, ami ennyire más volt, mint amire számítottam. A Hold hősei sorozat második része.Poór Edit: Égi szimfóniák - Instagram
Ez a könyv valahogy más volt, mint amit megszoktam, és pont ezért kicsit nehéz is megfogalmazni, mit érzek vele kapcsolatban. Volt benne egy különleges atmoszféra, ami végig ott motoszkált bennem olvasás közben.Gáll Júlia: Falevelek alkonya - Instagram
Egy kis léleksimogatás. Oké, szóval van az a fajta könyv, amit nem egyhuzamban olvasol el, hanem inkább apránként, ahogy az élet engedi.Poór Edit: Hercegszív - Instagram
Képzeld el, hogy teljesen átlagos életed van, aztán egyszer csak belép valaki, aki teljesen felkavar, mindent - ráadásul egy herceg. Igen, jól hallod, egy igazi herceg!J. Simon Aranka: A szeretet arcai - Instagram
"A szeretet arcai" - Történetek a szerelem, veszteség és döntések útvesztőjéből. Mi történik, ha az érzéseinket elfojtjuk, ha nem merünk szeretni, ha félünk a kudarctól?Rebeca Green: Gift - Instagram
Ez a könyv egy olyan utazásra vitt, ami teljesen kívül esett a komfortzónámon. Leon, a szárnyait bontogató színész, és Alfonz, a céltudatos ügyvéd története tele van érzelmekkel, belső vívódásokkal és meglepő fordulatokkal.Sky S.T.: Az apukám egy jó pasi! - Instagram
Sky S.T. Az apukám egy jó pasi című regénye nemcsak szívmelengető humorával, hanem mély érzelmeivel is elvarázsol. A történet egyik legszebb pillanat, amikor az apuka, lánya, Bora közelgő esküvőjére egy egészen különleges ajándékkal készül.Cserni András: Betyárbecsület - Instagram
Misztikum és bátorság a Zemplén sötét erdeiben. Képzeljétek el, hogy Zemplén mély, sötét erdejében jártok, ahol a fák között szinte tapintható a rejtély.Sky S.T.: Vigyázat! Nyaralok! - Moly
Adam meghívja Dittét egy különleges helyre: Lengyelországba, a Kowalsky család festői üdülőfalujába, amely - meglepő módon - Adam családjának tulajdonában van. Itt aztán várja őket minden, ami egy fergeteges kalandhoz kell!Sky S.T.: Vigyázat! Nyaralok! - Instagram
Egy történet tele nevetéssel, kalanddal és szerelemmel. Ditte és Adam, két író, akiket az előző részben már megismertünk, újabb kalandok elé néznek - és most nem csak a szavak és a történetek világában!Sky S.T.: Vigyázat! Jövök! - Moly
Barátok mindenek felett Ditte két legjobb barátnője, Jessy és Samantha mindig mellette állnak. Samantha, aki egyben Ditte menedzsere is, időnként túlzásba viszi a szervezést - mint például amikor egy TV-interjúra való jelentkezést ,,véletlenül" jóváhagyat Dittével.Sky S.T.: Vigyázat! Jövök! - Instagram
Ha szereted a romantikus regényeket humorral, bájos félreértésekkel és egy igazán szerethető főszereplővel, akkor Vigyázat! Jövök! tökéletes választás! Ebben a történetben Ditte, a romantikus regények írónője, csupa kalandba keveredik - és ezek közül nem mind az ő döntése!Erdős Sándor: Szellemek árnyéka - Moly
A nyomozás során találkozik Dezső őrnaggyal, a helyi kapitányság vezetőjével, aki egész végig támogatja őt. Sárköz központja a kocsma, vagy ahogy a helyiek hívják az Öregkocsma, ahol Andi a kocsmáros azonnal elrabolja Huba szívét.Erdős Sándor: Szellemek árnyéka - Instagram
Tenkes Huba nyomozó, akinek egy rejtélyt kell megoldania, vagy inkább a minden éjszaka rémisztő szellemeket elkapnia, kicsiny faluban, Sárközön. Huba inkognitóban érkezik, így még alaposabban ámbár óvatosan próbál minden információt megtudni a falubéliektől, mégha ő nem is igazán hisz a szellemekben.Juhász Bálint: A kapu - Moly
Biztos felvetődik nálad a kérdés, hogy jó, de mik vagy kik is azok a pixinek? Nos, számomra külsőleg a róka, farkas és talán a nyúl egyvelegei és belsőleg pedig egy csupaszív, kedves és vicces teremtmények.Juhász Bálint: A kapu - Instagram
Adott egy varázslatos hely és a valóság, de mi történik, ha ez a kettő keresztezi egymást?! A válasz egy olyan fantasy világ, ahol két pixin manó életét követhetjük nyomon, akik megannyi akadályon és kalandon át, egy céljuk van, megtalálni a KAPU-t.Ria Anne Donovan: Alina & David - Moly
Több lélektani szituációval találkozhatunk az olvasás során, és hogy milyen reakciókat váltanak ki a lányokból, hogyan reagálnak és találnak megoldást. Bőven találunk a regényben váratlan helyzeteket és titkokat.Ria Anne Donovan: Alina & David - Instagram
Négy tinédzser lány, akik olyanok egymásnak, mint a testvérek, ha az egyikük szomorú ott vannak, hogy vigasztalják, ha pedig öröm éri valamelyiküket, akkor is egymással osztoznak az örömben. Mégis ez a történet leginkább Alináról szól, aki az egyik nap még élte a szinte gondtalan, nyugodt középiskolás életét, a másik nap pedig a tanévkezdéssel felborult az élete, fizikailag és lelkileg egyaránt.Sky S.T.: A férjem egy jó pasi! - Instagram
Megismerjük Andrews családját, akik megnehezítik a mindennapokat. És bár úgy hiszik hatalmuk van felettük, befolyásolni tudják Andrews-t a pénzzel a családi vagyonnal, de neki ennél sokkal több esze van, mert már rég a maga ura és nincs szüksége támogatásra.Sky S.T.: A szomszédom egy jó pasi! - Moly
Ez egy tényleg olyan történet, amit nem kell túlgondolni, csak leülsz, elkezded olvasni és haladsz Norával előre és tapasztalod meg az életét. A történet és ezáltal az írónő üzenete is az, hogy ne féljünk nagyot álmodni és azt ha esetleg nehezebb is, vagy sokszor akadályokba is ütközünk, de valóra váltani és a legfontosabb higgyünk és bízzunk önmagunkban mindig.Sky S.T.: A szomszédom egy jó pasi! - Instagram
Akármennyire is egy humoros, könnyed könyvről, van szó, megjelennek benne olyan mindennapi témák, mint a barátság, testvéri összetartozás, emberi őrültség, amely mint tudjuk, határtalan. Külön tetszett, hogy a könyv elején az írónő bemutatja név szerint a szereplőket, így már amikor sorra kerülnek olvasás közben, tudjuk kiről is van szó.