Egy csodás hegyi faluban - az Eger mellett fekvő Felsőtárkányban - élek, amit a Bükk nyugati kapujának is neveznek. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hisz három csodás pasival ajándékozott meg a sors, akik közül kettőt -ma már felnőtt, önálló-, fiaimat, a harmadiknak köszönhetem. Családom szeretettel és megértéssel vesz körül elfogadva kissé szétszórt és szeszélyes természetemet.
Az irodalom mellett a matematika és a sport töltötte ki ifjú éveim nagy részét, így történt, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemen landoltam és programozó matematikusként szereztem diplomát. A matematika világa látszólag messze áll az irodalomtól, de bennem mégis nagyon jól megférnek - még nem panaszkodott egyik sem.
Szeretem és élvezem azt, amit úgy hívnak ÉLET. Számomra a természet a létező legnagyobb alkotó, melynek alkotásaihoz, a földrajzi környezet csodáján kívül, az ember és alkotásai is hozzá tartoznak.
Olvasni jó! Amióta az eszemet tudom szeretem a könyveket. Fiatal koromban, TV-m nem lévén, rengeteget olvastam, de az első igazán nagy élményt Dosztojevszky Feljegyzések az egérlyukból c. műve jelentette, valamint Kafka Átváltozás c. írása. A komolyabb témák mellett a krimi a kedvenc műfajom. Imádtam a Rejtő könyveket, később pedig a történelmi témájú krimik fogtak meg leginkább.
Természetesen nagyon szeretem a verseket is, hiszen ezek hatására kezdtem el írni. József Attila és Ady Endre költészetének remekeit olvasom legszívesebben, de Arany balladái, Petőfi egyszerű versei, valamint számos klasszikus és kortárs irodalmi alkotás képes megdobogtatni a szívem.
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005735864982
Facebook: https://www.facebook.com/tfiseri