FITT mentorprogram
A mentorprogramról röviden
A magyar könyv is magyar termék mozgalom – MKMT – és a HELMA Kiadó 2023. őszén indította útjára az országban egyedülálló mentorprogramját FITT, azaz Fiatal Író Tanoncok Társasága néven.
A program fővédnöke Nemere István író, a MKMT nagykövete.
A mentorcsapat hat tagja az MKMT mozgalom és a HELMA Kiadó írói közül került kiválasztásra. A mentorok önkéntes munkát végeznek a program során.
A program célja, hogy felkarolja és segítse az ifjú író-tehetségeket. Cél a gyermekek írói készségének fejlesztése, kreativitásuk kibontakoztatása, néhány írói technika megismertetése. Továbbá segítség nyújtása az íróvá válás útján, irodalmi pályázatokra való felkészítéssel, illetve megjelenési lehetőségek biztosításával.
Mindemellett kiemelten fontosnak tartjuk az olvasóvá nevelést.
A mentorprogramban egyszerre hat gyermek vesz részt (10-14 éves korosztály), akiket a MKMT mozgalom pályázatainak résztvevői közül ajánl az adott pályázat zsűrije.
A program minden esetben egy évig tart, melyre a MKMT mozgalom megállapodást köt a gyermekek szüleivel, gondviselőivel.
A mentorok a program ideje alatt a szülőkön keresztül kommunikálnak a gyerekekkel. Minden hónapban új kihívás elé állítják a FITT-tagokat, munkáikat folyamatosan véleményezik, tanácsokkal látják el őket. A kihívásokon a gyermekek önkéntesen vesznek részt, lehetőségük van bármikor, bármelyiket kihagyni.
Lehetőségük van továbbá arra is, hogy az aktuális kihívástól függetlenül küldjenek a mentorok számára saját írásokat véleményezésre.
A mentorprogram zárásaként, az egy éves munka végén a HELMA Kiadó válogatás-kötetben jelenteti meg a program során készült írások legjavát és oklevéllel díjazza a FITT-tagokat.
Szakmai irányítók
Bódai-Soós Judit
Fitt mentorprogram irányítója
Író, költő, pedagógus. Egy gyermek édesanyja. Végzettsége szerint középiskolai matematikatanár és családkonzulens. Első verseit még óvodásként írta, aztán végigverselte az általános- és középiskolát. A verseket novellák követték, majd mesék, illetve regények. Írásait azonban megtartotta magának egészen 2007-ig. Ekkor, egy irodalmi pályázat hatására lépett a nyilvánosság elé.
Nemere István
Fitt mentorprogram fővédnöke
Nemere István csaknem 50 éve van jelen a magyar könyvkiadásban, ez alatt kétszeres rekorder lett. Mióta a nyelvünk létezik, senki sem írt le ennyit magyarul. Másfelől 2021 óta ő a világ legtöbb könyvet kiadott élő írója. Műveinek száma jelenleg a 800-hoz közelít.