T. Fiser Ildikó
Szakmai zsűri
Egy csodás hegyi faluban, az Eger mellett fekvő Felsőtárkányban élek. Imádok utazni, túrázni, fotózni, és természetesen írni :) Szeretem és élvezem azt, amit úgy hívnak ÉLET.
Verselgetni középiskolás koromban kezdtem, amit ma már inkább gondolatőrző rímfaragásnak neveznék.
Az irodalom mellett a matematika és a sport töltötte ki ifjú éveim nagy részét, így történt, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemen landoltam, ahol programozó matematikusként szereztem diplomát.
2005-től, több mint 10 évig állandó szerzője voltam a miskolci Irodalmi Rádiónak, melynek gondozásában jelent meg első önálló versgyűjteményem, netkötet formájában. A Rádiónál töltött évek alatt volt alkalmam megtapasztalni, hogy mit jelent zsűritagnak lenni: megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség is egyben.
Írásaimmal találkozhatsz több alkotó közösség oldalán, számos antológiában, verses, mesés és novellás kötetekben, irodalmi folyóiratokban, valamint különböző online és nyomtatott publikációkban.
Amire igazán büszke vagyok: „Az iskolatáska titka” című gyermekversem bekerült a Hétszínvilág 4. osztályos olvasókönyvbe, „A levegő” című versem pedig az 5–6. osztályos természettudomány tantárgy tanítását támogató, pedagógus ötlettárak harmadik kötetébe. Az online jelenlétnek köszönhetően, a Posztolj verset mozgalom keretében, a „Te vagy...” című írásom kikerült az utcára.
A 2024-es év is igen jelentős állomása volt írói pályámnak – ekkor csatlakoztam az MKMT mozgalomhoz, mint támogató író és blogger. Nemrég jelent meg HOMOKÓRA címmel, első nyomtatott kötetem a HELMA kiadó gondozásában, melyben sok évnyi érzés, gondolat ölt alakot – versek, novellák formájában.
Az író elsődleges feladata szerintem, hogy közvetítse az élet minden rezdülését, azaz ne csak befelé, de kifelé is figyeljen. Számomra az írás egyfajta szenvedély, ami boldogságot és reményt ad.
Mindazoknak, akik írásra adják a fejüket, azt javaslom, hogy minél többet pályázzanak, publikáljanak, azaz ragadjanak meg minden kínálkozó lehetőséget a megjelenésre. Sok évvel ezelőtt egy bölcs író azt mondta nekem, ha nem teszem ’közkinccsé’ az írásaimat, akkor előbb-utóbb csak a fiókomnak írogatok…
Ha szeretnél többet tudni rólam, keresd fel „Író kuckó – T. Fiser Ildikó” írói oldalam:
https://www.facebook.com/tfiseri