Kovács Kornélia

Egy kis szabolcsi faluban, Nyírkarászban nőttem fel. Tizenegy éves voltam, amikor egy irodalomszakkörön megírtam az első versemet, és azóta a belső világom papírra vetése az életem részévé vált. Bár gimnazista koromban a tanárom már biztatott a prózaírásra, akkor még úgy éreztem, az nem az én utam.
Az élet aztán másfelé terelt: az anyaság hozta el az első komolyabb mérföldköveket, két anyasegítő könyv formájában. Bár ezek magánkiadásban láttak napvilágot, az első kötetemmel elnyert Dugonics András irodalmi díj megerősített abban, hogy van keresnivalóm az írás világában. Ezután kezdtek el kopogtatni nálam az első novelláim, majd szinte magától született meg a Boszorkányörökség is.
Számomra az írás nem csupán tervezés kérdése: a történetek egyszerűen megszületnek bennem, a karakterek pedig szinte maguktól kelnek életre a fejemben. Úgy éreztem, tartozom nekik és magamnak is annyival, hogy ne hagyjam őket elveszni. 
Hiszek abban, hogy minden történetnek megvan a maga ideje. Szerzőként a célom, hogy olyan igényes és magával ragadó élményt nyújtsak, amelyben az olvasó és a karakterek sorsa egy ponton elválaszthatatlanul összefonódik.