Márton Csilla

Szeretettel köszöntelek benneteket!
Nevem: Márton Csilla. 
Hála a lehetőségért, hogy itt lehetek és bemutatkozhatok, beszélhetek a könyveimről!
Érdekel az ember, az, hogy mi mozgatja, hogyan gondolkodik. Ugyanolyan helyzetben az egyik ember halad, a másik önmagába roskadva valamire vár. Pszichológus vagyok, teológiát is végeztem, hogy a test, lélek és a psziché egységét jobban átlássam.
Könyveket írtam, amelyek átfogó összegzést adnak a légzésterápiáról, a magaddal való egységről és az Univerzum filozófiájáról.
Önismeret és önfejlesztés a C. G. Jung-i pszichoanalízisről, a pszichoszomatikus feldolgozásokról.
A szellem törvényeiről és velük összefüggésben a legalapvetőbb tanításokról, vallásokról, amelyek fontos szerepet jelentenek önmagunk rátalálásában.
Foglalkoztam a halál témájával is. Különféle helyzetleírásokkal, amikor az ego haldoklik, hisz valami nem az elvárásnak megfelelően alakul, reménytelenné válik a lét. Írásaim magukba foglalják természetesen a haláleseteket is, és annak feldolgozását, a lélek halálhoz való hozzáállását.
Boldogító impulzusok című verseskötetem a múlt év karácsonyára jelent meg.
A kötet cselekvésre késztet, külső-belső vágyakat mozgat meg, lehetőségeket kínál a szárnyalásra. Minden versben egy impulzus hevíti fel a szíved és vágyad lángra lobbantja, hogy megbecsüld éned és értékesen éld meg a napod.
I. Az első könyvem az önismeretről szól, befelé fordulás, önmagamra találás.
A különböző légzőgyakorlatokkal a traumák feldolgozása, a fájdalmak elengedése, és a
jelen megélése! A programok megtervezése, a jövő teremtése.
A BOLDOGÍTÓ LÉGZÉS
Férjem elvesztése nyitott egy új lehetőséget, hogy magamba roskadjak, és keressem az élet értelmét, miértjét.
Rájöttem azokra a bölcsességekre, hogy:
"Az életed olyan amilyenné teszed!"
"Az Élet él, élj vele te is!"
"Amibe energiát fektetsz, az nő, az gyarapszik!"
"Az okos ember a gondolatait irányítja, míg a butát a gondolatai!"
" Mindenből a legjobb hozható ki, csak a hozzáállásodon múlik!!
A légzésről
A légzés egy cserefolyamat, amely testi és lelki szinten egyaránt az elfogadás és az adás polaritását öleli magába. Az életerő energiájának tudatos áramoltatásával változó tudatalatti állapotba kerülünk, testünk szűk határait túllépve valódi identitásunkhoz érkezünk. Ehhez nem kell sok tudás, elég mélyen befelé fordulni, és figyelni. Ebben az állapotban világosan szembesülhetünk elfojtott érzelmeinkkel, problémáinkkal, elrontott mintáinkkal.
Sokszor érezzük azt, amikor a főnök hívatt, hogy mély mellkasi szorítás van. Félelem. Kapkodjuk a levegőt. Gondolatban kapkodjuk a sok kérdést, amit feltehet a főnök, és a sok választ, hogy melyikre mit is feleljünk, hogy megfelelő legyen. Önértékelési problémáink olyan naggyá válnak, hogy a szív körüli energia megreked, és mellkasi fájdalommá, gócponttá alakul.
Ilyen esetekben alkalmazzuk a légzéstechnika egyik fajtáját, és rálátunk, honnan ered ez az önértékelési gond, hova vezethető vissza a félelem.
Amikor mindezt tudatosítjuk, majd integráljuk, helyet adunk az új, tiszta energiának, a helyes minták rögzítésének, és nem utolsó sorban megtaláljuk helyünk, főleg önmagunkkal és azután képesek leszünk a külvilágban is megállni és fenntartani. 
A BOLDOGÍTÓ LÉGZÉS című könyv, az embert, mint fizikai szinten, érzelmi szinten, gondolkodó szinten és spirituális szinten egységesen kezeli. Csak így boldog az ember és az a légzés is, ami átjárja!
A könyv kilenc esettanulmány leírását is tartalmazza. Íme egy részlet Kinga írásából:
Felismerések és metódusok
Gondolkodásmódom napról napra formálódik. Már nem igyekszem elnyomni magamban a negatívumokat, hanem próbálom elemezni őket, rájönni, honnan erednek. Azon dolgozunk, hogy elfogadjam magamat olyannak, amilyen vagyok, hogy hibáimból okuljak, pozitívan változtassak, és szeretettel, hálával tudjak tovább menni.
A kezeléseknek hála rájöttem, hogy minden negatív tulajdonságom fontos építő elemem. Hogyan is lehetnék képes magamat formálni, ha nem ismerem gyengéimet. Csak úgy tudom felvenni a harcot a hibáim ellen, ha tisztán látom őket, és bár felfedezésük érzékenyen érint, megtanultam hálásnak lenni értük. Hiszen, amint belátom hibáimat, máris kezesebbekké válnak, és már nem ők irányítanak, hanem végre én vehetem át felettük a vezetést. Próbálom mindig észben tartani: „A bolondot a gondolatai irányítják, míg a bölcs uralja a gondolatait.”
Most már azt is tudom, hogy árnyék nélkül nincs világosság. Hogy is ismerhetném fel a fényt, értékelhetném a világosságot, ha nem tapasztaltam volna meg a sötétséget? Hogyan lehetne bennem világosság a sötétség megismerése nélkül?
A fény megtapasztalásának, kezdetben rövidebb, majd hosszabb fenntartásának módszereként a következőkkel ismerkedtem meg: tudatosság, tudatosítás, a pillanat teljes megélése, alázat, önátadás. Mindezek a fogalmak korábban egyáltalán nem foglalkoztattak, nem is ismertem őket. Úgy tapasztaltam, hogy modern világunk társadalma nem ismeri el se az alázatosságot, se a tudatosságot. Meglepetten tapasztaltam, hogy nagymértékű alkalmazkodó képességem ellenére is gondot okoz az alázat gyakorlása. Nem is sejtettem, mekkora problémát okoz megadni önmagam, és elfogadni egy magasabb akaratot a sajátom ellenében. Körülöttem a világ a médiákon keresztül azt harsogja: „Mert megérdemlem!”
Korábban úgy tartottam, hogy minden alanyi jogon jár, legfeljebb komplexusaim, vagy épp jóérzésem szabhatnak határt vágyaimnak. Tulajdonképpen összekevertem az alázatot a meghunyászkodással, a megalázkodással. Azt hittem, szinonimák. Nemrégiben sikerült megértenem, mekkorát tévedtem. Az együtt tanulás folyamata ébresztett rá, mennyire fontos az alázat életünk minden területén.
A munkánkkal, egymással, az életünkkel és Istennel szemben. Mint a nagy egész piciny része, fontos, hogy át tudjam adni önmagamat a feladataimnak, hogy életem valós értelmet nyerhessen. Azáltal, hogy beláttam kicsinységem és gyarlóságom, az Univerzum máris lakhatóbb hellyé vált, mivel már nem egy magányos, céltalan valakinek látom magamat, hanem pont ugyanolyan alkotóelemnek, mint mindenki mást.
A foglalkozásokon sokat gyakoroljuk a tudatosítás folyamatát. Életem korábbi szakaszában nem ismertem a tudatosság erejét. Számomra az élet olyasféle élmények sorozata volt, amin jobb híján át kell esni, azaz sosem éltem át az adott pillanat teljességét, hanem próbáltam túlélni a pillanatot. Mindig rágódtam valamin a múltból vagy jövőből. A mai énem már azon dolgozik, hogy élje meg a jelen pillanatot, amennyire csak képes rá. Előfordul, hogy az egóm mégis kimozdít a pillanat kínálta lehetőségek megélésének csodájából, de mai énem már előbb-utóbb észreveszi ezt a csapdát, nevet egyet, és megpróbál mielőbb visszatalálni a pillanathoz. Nagy célom, hogy megvalósíthassam a ”gondolat, szó, cselekedet egységét”, ami csak állandó tudatosítás mellett érhető el.
A félelmek, frusztrációk, komplexusok leküzdésének több módszerét is megtanultam Csillától. Elsősorban azt, hogy a világon minden energia és információ. Minden egyes nappal egy lehetőséget kapok a kezembe, hogy életem eseményeit nekem tetsző információval, energiával töltsem meg. Miután az energia semleges, se nem pozitív, se nem negatív, én adhatom meg a nekem tetsző töltetet a rendelkezésemre álló energiának. Megtanultam, hogy ugyanakkora erő ráfordításba kerül a negatív érzelmek felerősítése önmagamban, mint a pozitív érzelmek. Ugyanannyiba telik bátorságot vagy félelmet, örömet vagy fájdalmat, szeretetet vagy gyűlöletet teremteni. Bennem e tételnek a felismerése nagy változásokat indított el.
Megértettem: én alakítom, irányítom önmagamat, minden napomat. Törekszem rá, hogy amennyire csak tudom, emlékeztessem magam a pozitív töltet jótékony hatására, hogy cselekedeteimben is meg tudjam nyilvánítani ebbéli szándékomat. Megtanultam, hogy minden nap teremtés!
II. A BOLDOGÍTÓ család második könyve a:
BOLDOGÍTÓ HALÁL
Tudom, furcsának tűnik a könyv címe! De a halál, mindig valaminek a vége és egy újnak a kezdete! Tudatosítani kell, hogy boldogan lépjünk ki egy kapcsolatból, hogy nem volt véletlen, hogy tanultunk, többek lettünk, és az újnak a kezdete, lehetünk bátrabbak, nagyobb tervekkel a kiteljesedésünk érdekében!
Részlet a könyvből:
"Édesanyám készül az útjára.
Anya csak egy van! Ő mindig rám szorult, engem kért minden helyzetben, gyere, old meg, gyere, segíts. Beszéltünk a halálról, de intett, majd elintézed.
Pedig sokat segített volna, ha tudok vele erről a témáról beszélni. De nem tette, hárított.
Elérkezett az idő, és vele együtt én is hazaértem. Volt, amikor megismert, volt, amikor mondta nekem, várom a lányom, ő jön. Ő elintézi a dolgokat, és kiküldött a szobából, ne avatkozzak bele. Ő az orvos, tudja mit kell tenni! Nos, nem fényes a helyzet, féltem, és imádkoztam rendületlenül, emberek, barátok, ismerősök, rokonok jöttek, mindenki tele jó tanáccsal, én meg csak hallgattam, és el nem tértem az imától. Ez volt az egyetlen biztonságom Isten velem.
Már nem evett, infúziót kötöttünk be neki, de a véna nem bírta, fájdalmai voltak, injekcióztam, de nem hatott. Arcán látszott, hogy itt a vég. Jött a Tisztelendő úr, feladta a betegek kenetét. Elfogadta, jött az unokatestvérem, aki szerzetes együtt imádkoztunk hármasban, de ő csak nézett. Akkor megértettem, hiába minden, eljött az óra. Este fele, azt mondja nekem: „Tán meg nem halok!?”
Megfogtam kezét, és elmondtam neki, nem élt hiába, sok jót tett, felnevelt engem, itt vagyok, nagy lettem. Mondtam neki, búcsúzzon el a világtól, bocsásson meg mindenkinek, legyen megbékélt a szíve, lelke. Megkérdeztem van-e óhaja.
Elmondtam mennyire jól esett, amikor mellettem állt, milyen csodálatos, jó anya volt, és hogy ami sok szépet, kitartást, erőt, emberszeretetet tanultam Tőle, viszem magammal az életben, és átadom az embereknek. Mindig él bennem és közöttünk. Tőle, tanultam a hitet, az Isten szeretetet, Ő volt az, aki megtanított imádkozni, Ő volt az, aki adott a szegényeknek, tanította és bátorította az elesetteket, hit abban, hogy nincs lehetetlen. És életemben olyan jó testvért, mint Ő, soha nem láttam. Volt, amikor haragudtam ezért rá, hogy a testvérét előbbre teszi, mindenkinél fontosabb, mint én, de mára már megértettem a tékozló fiú hazajövetel evangéliumából, hogy én mindig ott voltam mellette, mindenem az enyém, ami az övé. Csak akkor, épp a lényeget nem értettem, a szabadságot, a megbocsátást.
Besötétedett. Csend lett. Ez a csend! Olykor nagyon szeretem, de mostanában, ha csend lett, nagyon megkövetelte az éberséget! Súlya volt a csendnek! Ott kellett lenni a jelenbe, és figyelni, figyelni magabiztosan és határozottan.
Szeme, kék színű volt és már nagyon világos, mintha átszellemült volna, kitárult már előtte a mindenség boltíve. Rám nézett ezekkel, a szemekkel és csak néztük egymást. Itt volt a búcsú ideje.
Kérdeztem: - Félsz? Intett: - igen. Válaszoltam: - én is.
Csend volt. És a csendben, megéreztem Isten jelenlétét. Mondtam, nem kell félni, itt van Isten. Hozzád bújok, mint gyerekkoromban, megfogjuk egymás kezét és elbúcsúzunk.
Te haladsz a te utadon, és én is az enyémen. Rám nézett. Igen, rám nézett az égszínkék szemekkel, az élet megállt bennem egy pillanatra, az a tisztaság, ami benne volt, átitatva Isten fényével, jelenlétével. Arra kértem, hogyha meghal, hunyja le a szemét, mert ha ez marad meg bennem, én is meghalok! Mosolygott. Most értettem meg, mit is jelent az, amikor valaki meghal benned, az a tekintet, ahogy rám nézett az égszínkék szemével, amikor egyszerre csend, üresség, semmi lett….
Odabújtam mellé, megfogtam a kezét és meséltem sok, sok szépet az életünkből, folytak a könnyeim, de én csak meséltem, az életről és annak értelméről, a szeretetről. Hogy én szerettem őt, és, hogy mindig él bennem! Ő olyan, mint a szeretet, ami soha meg nem szűnik!
Már hörgött, nagyon nehezen lélegzett, de én csak meséltem, a szeretetről és én szorítottam a kezét.
Éjjel volt, csend és nyugalom. A gyertya égett. Egy nagy melegség érintette meg szívem, úgy éreztem ez a szeretet. Megijedtem.
De ez a szeretet, ami ott körül vette szívem, nagyon jóleső érzést adott, megbékélést. Engedtem, hogy még ott maradjon ez az érzés, jó volt vele lenni. Aztán azt vettem észre, hogy csak én szorítom a kezét. Nem mertem egyből felkelni. Ott feküdtem mellette. Feküdtem, feküdtem. Sóhajtottam. Feküdtem a csendben. Hallgatództam, nem e szuszog. De nem. Megszólítottam, de nem válaszolt. Feküdtem mellette, és imádkoztam.
Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, és rá néztem. A szemét lehunyta és mosoly volt az arcán, szeretetét elküldte szívembe! Megöleltem, megcsókoltam, simogattam.
Tudtam, hogy mindezt csak most tehetem meg utoljára."
BOLDOGÍTÓ HALÁL nagyon sok fontos információt tartalmaz, amire az életben szükséged van. Sajnos ezekről nagyon keveset beszélünk, pedig kellene. A léleknek segítség!
Túlélésünk segítői alcíme, olyan morális értékeket sorolok fel, mint a, Béke, Önzetlenség, Pártatlanság, Bölcsesség, Bőség, Jóság, Együttérzés stb.
Részlet: - Kiengesztelődés és megbocsátás.
Kapcsolataink sérülékenyek: szülő – gyermek, férj – feleség, testvérek, barát, ezeket időnként felkavarja a bántás, sőt veszekedés. Vannak, akik indulatkitöréssel oldják fel a sértődöttségüket, a másodperc tört része alatt mindenfélét vágnak a másik fejéhez. A másik fél, pedig ott marad sértetten, vérző szívvel. Úgy-e emlékszel ilyenre. Mily fájdalmas. Akármilyen elégtételre gondolsz, nincs más, mint a…
Kiengesztelődés és Megbocsátás.
Nehéz, tudom. De tudni kell megbocsátani, esélyt kell adni a folyamatnak… a bizonyítás lehetőségének, hisz ez a szeretet, ez az önzetlen szeretet. BELÁTÁS, hogy TE is tévedhetsz.
Részlet: - Béke.
A valódi békesség ajándék, nemcsak megbocsátás, kiengesztelődés, hanem ennél több. A béke ÉLETMÓD. Aki elfogadja Önmagát, a világot és a másik embert, megteremtette maga körül a békesség életadó légkörét.
Talán, eljutunk a Bölcsességhez, hogy mi is az?
Tudom folytatni, kell a Türelemmel, a Kedvességgel, a Jósággal, a Hűséggel, a Szelídséggel, az Önmegtartóztatással.
Azt is tudom, hogy ez egyénre szabott, tehát megadom a szabadság energiáját, hogy élj és szárnyalj vele, hisz képes vagy Önmagad a Bölcsesség megélésére!
Részlet: - Bőség
Miből is induljak ki? Mi a bőség? Ha ezt a kérdést felteszem, általában mindenki arról beszél, amije van és vágya megvalósítani, amije nincs. Legtöbben anyagi bőségre gondolnak, az is nagyon fontos, de a bőség, ennél összetettebb.
Valahol nálam úgy fogalmazódig meg, hogy a bőség az: amire szükségem van a jelenben, a mindennapokban. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Azt tudjuk, hogy a napok nem mindig egyformák, mert vannak böjtös és vigadós napok is!
„Gazdagok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Ez viszont egy jó, kijelentő mondat. Nem fejtem ki. Rád hagyom, tedd meg Te, ha akarod, legyen egy szép napod.
Természetesen vannak felsorolások. Fontosak? Talán igen, talán nem.
Első helyre helyeztem a szeretetet, aztán jön az egészség, a család és utána a pénz, a javak, amiért tudatosan dolgozom, alkotok és ennek a gyümölcse a BŐSÉG. Nálad, hogy van a sorrend?
Írók a gyászról is.
A GYÁSZ
„Gyász esetén a világ válik szegényessé és üressé, a depresszió során pedig maga az én.”
– Sigmund Freud mondta.
Valóban, nagy igazság van benne. Sokan rosszul élik meg a gyászt. Fogalmuk sincs mi a lényege.
A gyászóló öt szakaszon megy keresztül, amíg elér a feldolgozáshoz.
1). Tagadás és izoláció
A gyászolók ilyenkor érzelmileg bénultnak és kiüresedettnek érzik magukat, de jellemző az is, hogy rendkívül sok érzelem feltör. Több esetben előfordulhat, hogy a gyászoló nem tud tisztán gondolkodni, beszélni, ami mások szemében közömbösségnek is tűnhet. Vagy épp, teljesen tehetetlen állapotot él meg, amire nem is emlékszik. Izolálja magát, hisz ez Vele, épp most és itt, nem történhet meg. Nem érti, hogy miért?
2). Harag
Az érzelmek feltörését düh, harag és hisztérikus roham követi. A gyászoló közvetlen környezetében élők számára ezt a legnehezebb elviselni, mivel az érzelmek mindenkire kisugároznak. A gyászoló a felelősöket keresi, néha az elhunytra is dühösek, bár ezt nem vallják be maguknak. Előfordulhat az is, hogy magukat hibáztatják a halálesetért, ilyenkor bűntudat is gyötri őket, különösen, ha nem ápoltak felhőtlen viszonyt az elhunyttal. Sokan megrekednek ebben a fázisban, és depressziósnak tűnnek, ám ez nem a fájdalom elfojtása miatt van, hanem mert képtelenek másra gondolni. Folyamatosan az van bennük, mi lett volna ha… másképp csinálom, ha nem lett volna az, ha nem engedem, hogy…
A temetés után ellenőrizhetetlennek tűnő módon váltogatják egymást a legkülönbözőbb érzelmi állapotok: a megkönnyebbülés, harag, szomorúság, félelem, bűntudat, depresszió stb. Sok esetben testi tünetek is előfordulhatnak: étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, szédülés, mellkasi és emésztési problémák. Ezeket mind, mind készségesen el kell tudni fogadni, átgondolni és beszélni arról, ami mindezeket a szimptómákat, tüneteket, kiváltja.
3). Alkudozás
A gyászoló az első fázisban, ha nem volt képes szembenézni a veszteséggel, és nem talált bűnöst a második fázisban, a harmadik szakaszban egyfajta egyezségre próbál jutni, ami talán késlelteti az elkerülhetetlent. Ilyenkor mindenféle kérdések merülnek fel: ha idejében elvittük volna orvoshoz, ha más szakember véleményét is kikértem volna stb. Ezek mögöttes szándéka, hogy megvédjék a gyászolót a fájdalmas valóságtól. Itt szembe kell nézni a fájdalommal. Azzal az űrrel, amit hátra hagy a kedves személy bennünk.
4). Depresszió
Ebben a szakaszban már a tudatos emlékezés dominál, és előkerülnek a szép emlékek is. Csökken a gyász tüneteinek intenzitása, erősödik a racionális elfogadás. A több hónapon át tartó fázis során évfordulók alkalmával a tünetek újra felerősödhetnek. Ez ugyanakkor az elfogadás állapotának előkészítése. Az elhunytat ismét intenzíven gyászolja a hozzátartozó, előfordulhat, hogy átveszi annak stílusát, szokásait. Gyakori, hogy belső párbeszédet folytat az elhunyttal, ami elősegíti az elszakadást, hisz a párbeszéd végére sok esetben egy teljesen más belső alakká transzformálódik az elhunyt. A fázis akkor sikeres, ha a gyászoló képes elfogadni az elválást. Természetesen szeretettel elfogadni az elválást.
5). Elfogadás
Abban a pillanatban, amikor a veszteség már nem köti le a gyászoló minden pillanatát, megkezdődhet egy, a világhoz és önmagához fűződő új viszonynak a kialakítása. Ebben a szakasznak a gyászoló emlékeiben tovább él ugyan az elhunyttal kapcsolatos múlt, de képes a normális életvitelre. Ismét tud örülni az élet szépségeinek, nem gyötri bűntudat, vannak élet céljai és tervei azok megvalósítására. Megújulnak szociális kapcsolatai, elmúlnak a testi tünetek.
III. A BOLDOGÍTÓ család harmadik kötete, a BOLDOGÍTÓ IMPULZUSOK, című meditatív verseskötetem.
Az év eseményeit eleveníti meg különféle érzelmi formákban.
Esőcsepp
Esőcsepp szép kerek, vagy
épp megnyúlik, mert siet.
Feladattal érkezik:
– áztat, lazít,
kedélyeket puhít.
De nem mindig sikerül neki,
mert vannak emberek, akik
nem szeretik az esőcseppeket.
Pedig milyen hasznosak.
A szivárványszínbe öltöző,
vidám vízbuborékok,
táncot lejtve érkeznek.
Megérintenek,
veled eggyé lesznek.
De a Föld is imádja őket.
Ettől borul virágba a kőzet.
A levegő is kitisztul, frissé váll.
A szellő, mely simogat,
a vízcseppben elmerül,
és pára formájában elszenderül,
hogy egyszer újra megszeresd,
ha ő érted itt lesz.

-- 
Üdvözlettel:
Dr. Márton Csilla