Selyem Jázmin
Én, Selyem Jázmin 1974.10.25-én délután láttam meg a napvilágot. A nyári szünetek roppantul unalmasak voltak számomra, így már 11-12 évesen orosz irodalmat olvastam, mert az otthon található gyerek fejjel érdekesebbnek tűnő regényeket addigra már kiolvastam unalmamban. Fiatalabb éveimben is írtam néhány verset, de nem volt számottevő. Informatikai tanulmányaimmal, munkámmal és gyermekeim felnevelésével voltam elfoglalva, míg nem 2012.12.24-én a csapodár életmódot folytató volt férjem végleg el nem hagyott. Mivel egy egész életre terveztem, mély sebet hagyott ez bennem. Holott örülnöm kellett volna neki. Önterápiás céllal kezdtem el írni a hirtelen keletkezett szabadidőmben. Hamar rájöttem mások visszajelzéseiből, hogy „túl jól írok”! Mindenkinek nagyon tetszettek a verseim. 2015-2016 volt eddig a legtermékenyebb időszakom. Ekkor két verses kötetem jelent meg. "Első verseim" és "Szerelmes és Erotikus töltetű versek" címeken. A 2022-ben „Romantika a köbön” címmel megjelent kötetem több országban kapható! Verseim egy nemzetközi antológiában is helyt kaptak 2023-ban. Most az első mesekönyvemé a reflektor, melynek címe: „Bikuci, a kakasok legnagyobbika”
Könyvei
Bikuci, a kakasok legjobbika
Műfaj(ok): Mese, Előrendelhető
Szeretnél a részese lenni mókás kalandoknak Bikucival a kakasok legjobbikával? Pelyhes kiskakas kora óta végig kísérheted a baromfiudvarban töltött kalandozásait. Megismerkedhetsz a történetekben R