Stephen Harway
Stephen Harway Szentesen született, 1969-ben. Az iskolái elvégzése után azonnal Pécsre vitte az élete, a kíváncsisága két évre.
Majd ezt követően 1990-ben már Nyugat-Berlinben kezdett el dolgozni és élni 1992-ig.
A következő években jött sorra Drezda, Andernach, Bécs és majd egyéb kalandos utak Romániába és Szerbiába.
A kíváncsisága és a szenvedélye vitte mindig magával, aminek következményeként rengeteg élmény, és ugyanúgy számtalan törés és veszteség érte az élete során.
A mai napig az utazásait olyan lakókörnyezetek és annak emberi sorsai motiválják, amelyek
inkább kerülendőek a turisták számára mintsem ajánlottak.
Eddig sokszáz verssel és egy megjelent regénnyel fejezte ki a benne lévő lelki nyugtalanságát a világ tapasztalásai miatt.
Könyvei
A szicíliai lány és a három csapás
Műfaj(ok): Maffia, Gengszter, Raktárról
A Szicíliában élő Blanca sorsa már a fogantatásától rosszul indul; biológiai apja, Mark elhagyja a lány édesanyját, Adele-t, amikor értesül annak állapotáról.
A nő idővel férjhez megy, ám a l