Zircher Péter
Jászberényben születem és szeretett szülővárosomban végeztem az általános iskolát és a gimnáziumot is. Aztán Szegedre kerültem, ahol közgazdasági-programozó matematikusként végeztem. Budapesten helyezkedtem el, 24 éves korom óta a magyar tulajdonban lévő Online Zrt-nél dolgozom (29 éve), ahol banki szoftverekkel foglalkozunk. A feleségem Kispesten találtam meg és itt is alapítottunk családot. Azóta három fiunk született.
Irodalommal elég későn kezdtem foglalkozni. Először Mezővári Gyulánál végeztem egy interaktív novellaíró tanfolyamot, majd 2022 decemberében végeztem el Zsiga Henriknél a Magyar Íróképző novella tanfolyamát, idén pedig befejeztem a haladó kurzust is, amit Henrik és Jánoki-Kis Viki tartottak.
A 2022-es tanfolyam adta meg a kellő lökést, na meg a megalakuló Berényi Pannonius Irodalmi Kör.
Azóta különböző antológiákban jelentek meg novelláim, majd verseim is. A következő kiadóknál jelentem már meg:
Ma Irodalma, Vízió, Little Fox, Helma, Magyar Irodalmi Rádió
A Holnap kiadónál júliusban 2. helyezést ért el egy versem és szintén 2. lettem a Berényi Könyvtár pályázatán.
Az Irodalmi Rádió megzenésítette „Virágtündér” című versemet.
Sky ST (Helma, MKMT mozgalom) első ETA pályázatát viszont megnyertem.
A Vízió kiadónál jelent meg az első ifjúsági kisregényem „Az elhagyott ház titka” címen. Most írom a következő ifjúsági regényt, ami nem folytatása az előzőnek, ennek „Túlélőtábor” lesz a címe.
Büszke vagyok rá, hogy tagja vagyok a Berényi Írókörnek és a Vízió kiadó is meghívott tagjai közé.
Régebben sokat sportoltam: foci, tenisz elsősorban. Alapító tagja voltam a berényi bajnokságban szereplő Világhírű SC-nek. Teniszben OBIII-as csapatversenyeken játszottam (jászberényi színekben). De szeretek kosarazni, röplabdázni, ping-pongozni, bowlingozni is. Jelenleg karatézok.
Hosszú távú célom: szeretném, hogy eljöjjön az a idő, amikor csak irodalommal foglalkozhatok (előbb, mint a nyugdíj), szóval, hogy ebből megélhetek…